KONFERENCIA KÖTETEK

2010. január 31-én jelenik meg a Skanzen új konferenciakötete, mely a ?A 20. század falusi építészetének, lakáskultúrájának és életmódjának változásai? című, OTKA által finanszírozott kutatási program záróakkordja is egyben.

Egy skanzen építését soha nem lehet befejezni, így a Szabadtéri Néprajzi Múzeum is új stratégiákat dolgozott ki, hogy a múzeum kutatásainak, és kiállításainak idő-, társadalmi-, földrajzi határait kibővítse. Ennek jegyében született meg a 20. századi épületegyüttes gondolata.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum kutatási programjának újszerűségét nemzetközi viszonylatban az adja, hogy nem egy-egy példát kíván bemutatni, hanem épületegyüttes formájában egy korszak legfontosabb, emblematikus épületeit, az ezekhez köthető lakáskultúrát, valamint életmódváltozásokat, életmód- és életvilág modelleket kíván egy "tájegységben" bemutatni.
Ehhez a programhoz készítettük el ?A 20. század falusi építészetének, lakáskultúrájának és életmódjának változásai? című, OTKA által finanszírozott kutatási programot.
Tanulmánykötetünkben a 2008. november 11-12-én a Szabadtéri Néprajzi Múzeum konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett, bővített változatai olvashatóak.

A tartalomból

CSERI MIKLÓS: A 20. SZÁZAD BEMUTATÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI AZ EURÓPAI SZABADTÉRI MÚZEUMOKBAN

SÁRI ZSOLT: TÍPUSTERVES ÉPÍTKEZÉSEK ÉS AZ ÉLETMÓD ÁTALAKULÁSÁNAK KAPCSOLATA

GYURA SÁNDOR: AZ ORSZÁGOS NÉP- ÉS CSALÁDVÉDELMI ALAP HÁZÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGE CEGLÉDEN

TAMÁSKA MÁTÉ: A PUSZTÁK NÉPÉNEK TELEPES KÖZSÉGEI 1945 UTÁN

MAGYARI MÁRTA :TANYAKÖZPONTBÓL SZOCIALISTA FALU
Ebes a helyi sajtóban

NEICHL NOÉMI: A TIPIKUSTÓL AZ EGYEDIIG
FAGI-házak Ebesen

SVIDRÁN ÉVA: AZ ?EBESI RÓZSADOMB?
Társadalmi rétegződés vizsgálata

ARANYOSI SÁNDOR: A MODERNIZÁCIÓ PROBLEMATIKÁJA MEZŐPETRIBEN

KOVÁCS ZSUZSA: ?AHOL MOST AZ OLAJOSOK TERÜLETE VAN, MIND A MI HATÁRUNKHOZ TARTOZOTT?

FALUSI MINDENNAPOK GELLÉNHÁZÁN AZ OLAJIPAR FELLENDÜLÉSÉNEK IDŐSZAKÁBAN

LEGEZA BORBÁLA: OLAJ ÉS TSZ A FALUBAN
Szocialista megélhetési stratégiák Magyarország két sarkában

HALÁK EMESE: A KERÍTÉSEK NYELVÉN
Avagy változó típusok és jelentéstartalmak Erdőhorváti rejtett jelrendszerében

SZŐKE JUDIT: KONYHAI MODERNIZÁCIÓ
A gáztűzhely megjelenése és elterjedése a falusi háztartásokban a 20. század második felében

KIRI EDIT: FÜSTÖLT HÚS A FAGYASZTÓBAN
Hőelvonásos tartósítási eljárások egy hegyaljai faluban

HORTOVÁNYI PIROSKA: NEKED VOLT GYEREKSZOBÁD?
A falusi gyermek státuszának változása a 20. század második felében

MAZUG ZSOLT: MODERNIZÁCIÓ HATÁSAI A MINDENNAPOKBAN
Higiéniai viszonyok és tisztálkodási szokások változásai Gellénházán a 20. század második felében

VAJDA SÁNDOR: A SPORT SZEREPE KÉT, SZOCIALIZMUSBAN VIRÁGZÓ TELEPÜLÉS ÉLETÉBEN

VARGA ANDREA: ?KULTÚRRENDSZERVÁLTÁS? AZ ÖNREPREZENTÁCIÓ ESZKÖZEI ÉS ATTITŰDJEI KÉT ZALAI FALU KULTURÁLIS ÉLETÉBEN A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN

ÉGŐ ÁRON: Kérdésfelvetések a lokális identitás alakulásával kapcsolatban a 20. századi faluban.

SZÖRÉNYINÉ KUKORELLI IRÉN: RURALITÁS, FENNTARTHATÓ VIDÉKFEJLESZTÉS, ÉS A KULTÚRA ÉS HELYI ÖRÖKSÉG KAPCSOLATA

További kötetek

Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében:
(A Miskolcon 1989. május 15-16-án megrendezett konferencia anyaga) / [szerk. Cseri Miklós, Balassa M. Iván, Viga Gyula] . - Miskolc; Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Herman Ottó Múzeum, 1989. - 364 p : ill. 24 cm

Dél-Dunántúl népi építészete: A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga / L. Imre Mária közreműködésével szerk. Cseri Miklós. - Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Janus Pannonius Múzeum, 1991. - 382 p.: ill. 24 cm

A Kisalföld népi építészete: A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga / Perger Gyula közrem-ködésével szerk. Cseri Miklós. - Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Xantus János Muzeum, 1994. - 417 p.: ill. 24 cm

A Nyugat-Dunántúl népi építészete: A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga / szerk. Cseri Miklós. - Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995. - 537 p.: ill. 24 cm

A Balaton felvidék népi építészete: Balaton-felvidék népi építészete: A Balatonfüreden 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga / szerk. Cseri Miklós, S. Laczkovits Emőke. Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum, 1997. ? 418 p.; ill.; 23 cm.

Népi építészet Erdélyben: Népi építészet Erdélyben: Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga / szerk. Balassa M. Iván, Cseri Miklós. Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999.

<< Vissza

Utolsó bejegyzések

Ma ismét remek volt nálatok, köszönjük! Az...

Vendégkönyv >>

Hivatalos iratok

Foglalkozások megrendelése