Ivancsics Ilona és Színtársai a Skanzenben

A szabadtéri játékok júniusban várják a nézőket.
Szerző: Skanzen 2022. május 18.

A társulat második alkalommal szervezi meg a Szabadtéri Játékok a Skanzenben elnevezésű színházi fesztivált, melynek egyik különlegessége a műfajok sokszínűsége, ezzel garantálva a varázslatos színházi élményt nézőiknek. Az előadássorozatnak a szentendrei Skanzen Amfiteátruma ad otthont.

 

Ahogy Ivancsics Ilona fogalmazott „A hosszú pandémiás időszak után nagyon boldog vagyok, hogy ismét meg tudjak rendezni a fesztivált, ahol a rendszeresen a társulat előadásaira járók mellett az új érdeklődők figyelmébe ajánljuk az élő színház varázslatos szabadtéri csodáját. Ebben az évben a kisebbeknek is külön programot kínálunk, a 4 felnőtteknek szóló előadás mellett 2 gyerekelőadás és várja a családokat”.

 

Az eseménysorozat 2022.06.17-én veszi kezdetét az Ilona által vezetett társulat A koppányi aga testamentuma előadásával, melyet a társulat további 2 előadása és 3 vendégtársulat előadásai követnek.

 

A szervezők fontosnak tartják, hogy egy ilyen fesztiválon már az első évtől a nemzeti színházi bioszféra minden tájéka képviselve lehessen egy-egy kiváló produkcióval. Céljaik között továbbra is szerepel, hogy igazi magyar drámakincseket (közöttük vidámakat és zenéseket is) színre vigyenek és hasonló értékrendben gondolkodó társszínházakat hívjanak meg, akár a határon túlról is.

 

Fekete István - Neumark Zoltán: A KOPPÁNYI AGA TESTAMENTUMA

Június 17. péntek – esőnap június 18. szombat

ősbemutató, nemzeti daljáték

Kamaszkorunk maradandó olvasmányait, többek között Molnár Ferenc, Gárdonyi és Jókai felejthetetlen regéi biztosították. Őket követte Fekete István regényhősének, Babocsai Lászlónak kalandjai. A regény maga lebilincselő és fordulatos. Olvasva szinte lehetetlen. De felmerül bennünk a kérdés, hogy miként lehet ezt az izgalmat a színpadra vinni, aminek köszönhetően a néző a széke szélén ülve drukkolná-dúdolná végig az előadást.

Ivancsics Ilona és Színtársai

 

AKARSZ VELEM KÓBOROLNI?

Június 18. szombat

zenés mesés kalandjáték

Vince és Lilla a kék tündérek klánjából elindulnak egy világjárásra, hogy megkeressék az elveszett Harmóniát, különben a föld veszélybe kerül. Útközben találkoznak Plasztikával és Karesszel, akik mit sem sejtve, gondtalanul shoppingolnak Dubaiban, szerelnek egy olajfúrótorony tetején, a tenger mélyén szelfiznek, sőt még egy űrbázisra is kiruccannak.
 A néző gyerekek bekapcsolódva az izgalmas utazásba, együtt énekelnek és teljesítik a próbákat Vincével és Lillával, hogy visszacsalogassák a Földre Harmóniát, mert akkor végre ismét gondtalanul kirándulhatnak, futkározhatnak, szép virágokat ültethetnek, élvezhetik újra a napocska melegét, hisz megtanulták ezen az úton, hogyan éljenek együtt harmóniában a természettel.
4 kitűnő művész, a megzenésített versek  és a játék csodás erejével kíván a gyermeki lélekhez szólni, és figyelmeztetni őket, hogyan menthetnénk meg együtt a  bolygónkat, ahol élünk, amíg nem késő.

Ivancsics Ilona és Színtársai

 

Böhm - Korcsmáros: SZÉP NYÁRI NAP

Június 20. hétfő – esőnap június 21. kedd

musical

A Szép nyári nap című előadás a Pentaton Koncert- és Művészügynökséggel kötött megállapodás alapján kerül bemutatásra.

Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig, Vándorének. Ugye mindenkinek ismerősek ezek a slágerek? A hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek sikerzenekara, a Neoton dalai nagyszerű alapul szolgálnak a Szép nyári nap – a Neoton musicalhez. Igazi bulira készülnek a fiatalok, akik a hetvenes évek egy forró júliusi napján “önkéntesen” utaznak a jugoszláv határnál lévő Bácsszentmáriára, építőtáborba. Persze, korán kelnek, a reggeli torna után dolgoznak a paradicsomüzemben, de leginkább szórakozni akarnak, táncolni-énekelni, egymást ugratni, és megtalálni a szerelmet… A tábor vezetője, Tóth Antal és helyettese, Panni néni, az orosztanárnő, éberen figyeli a diákok minden lépését. Közben ő maga is nehéz helyzetbe kerül, mert lánya beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki renitens fiatalnak tűnik. Az építőtábor többi lakója drukkol a párnak, hisz’ mindenki egy emlékezetes nyarat szeretne. A Szép nyári nap, harminc évvel a rendszerváltás után, közelmúltunkban nosztalgiázik, s mindemellett egy igazi forró retrobuli!

Magyarock Dalszínház

 

Urmai Gabriella: KILÉPŐKÁRYTA 

Június 22. szerda – esőnap június 23. csütörtök

házassági pszicho-fitnesz

Lidi a darab főszereplője születésnapján szembesül azzal a hírrel, hogy a férje válni akar.  Ahhoz, hogy túlélje házassága kudarcát emlékeit hívja segítségül. Sorra veszi valamennyi szerelmét, kalandját, lángolását és megalkuvásait, végül egy merész húzással visszatalál önmagához. Az írónő saját kisregényét alkalmazta színpadra a társulat számára, melyben az emberi érzelmek sokszínűségét és furcsaságát tárja elénk pajkosan, humorral és mélységgel, tükröt mutatva mindenkinek, aki valaha szeretett, szenvedett, kesergett, és remélt.

Ivancsics Ilona és Színtársai 

 

Dan Goggin: APÁCÁK

Június 24. péntek – esőnap június 26. vasárnap

zenés komédia

Ötvenkét nővér arccal a mérgező levesében! Így talál rájuk egy balul elsült gombavacsora után a zárdába visszaérkező öt apáca, akik egy Bingo-party miatt maradtak le az „utolsó vacsoráról”. Elhatározzák, hogy a hirtelen megboldogult nővéreket méltó körülmények között búcsúztatják el. A temetéshez azonban rengeteg pénzre van szükség. Egy sugallatnak engedve vallásos témájú képeslapok gyártásába fognak. És bár a vállalkozás jól megy, az összeg így sem teljes. Végül egy adománygyűjtő előadást szerveznek, ahol ők maguk lépnek színpadra. A show egyszerűen mennyei, és közben arra is fény derül, hogy bár született apácák, mégis mindegyikük színpadra termett. És hogy összejön-e a pénz a sziporkázó zárdahumorban bővelkedő misszió végére? Az csakis az oltári társaságon múlik, mert ők a végsőkig zengik: „a színpad szent varázs!”

Zenthe Ferenc Színház

 

A leleményes lány

Június 25. szombat

interaktív bábelőadás

Vajon a fiúk vagy a lányok okosabbak? Aki okos az vajon leleményes is? Túljárhat-e egyszerű falusi leány Mátyás király eszén? És ha igen, akkor vajon fejét veszti vagy jutalomra lel? Na és a legfőbb kérdés: hogy kerül egy időutazó Mátyás udvarába és ki is ő valójában?

Batyu Színház

 

További információk:

https://iiszt.hu/repertoar/ii-szabadteri-jatekok-a-skanzenben-20220617-0626-86 

Jegyvásárlás: a társulat weboldalán,  vagy a jegy.hu-n keresztül

 

Szeretettel várjuk minden kedves Nézőnket!

 

 

 

színház Ivancsics Ilona


Kapcsolódó cikkek
Szolgáltatások

Rendezvényhelyszínek

Számos zártkörű rendezvénynek adhat helyet a Skanzen. Csapatépítő vagy családi nap, céges rendezvény, konferencia, esküvő esetén is ideális választás lehet múzeumunk.
Látogatás

Skanzen Kártya

Váltson Skanzen kártyát, hogy egész évben ingyen látogathassa a Skanzent, és élvezze a Skanzen Kártyához kapcsolódó további előnyöket!
Látogatás

Felhők között

Az Ünnepi Könyvhétre érkezett meg a Skanzen legújabb kiadványa, Weinstock Ernő első világháborós fotóalbumát bemutató Felhők között című könyv.
A Skanzen

FaluFotó

Már elérhető a Magyar Nemzeti Levéltárral közösen lérehozott FaluFotó Adatbázis.