Petőfi Kulturális Program

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum kultúrstratégiai intézményként, országos múzeumi tevékenységei mellett, kiemelt szakmai és módszertani feladatokat lát el. A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Petőfi Kulturális Program keretében a Nemzeti Művelődési Intézettel karöltve közösségeket, hátrányos helyzetű településeket éppúgy elérünk, mint a fogyatékkal élőket.
‘23 / 12 / 13

Témáinkkal felöleljük a társadalmi és környezeti fenntarthatóság kérdéseit, amellyel a múzeum saját küldetése mellett a hazai és nemzetközi szintű korszerű szakmai szemléletet is képviseljük.

A program e stratégia mentén kilenc projektelemből áll:

Szellemi kulturális örökség vándorkiállítás

A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén és az UNESCO listáján szereplő örökségekről készült művészi fotókból álló kiállítás. A közösségi hagyományok bemutatása mellett kiemelten fontosnak tarjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a kulturális identitás jelentőségére, és kulturális sokszínűségünk bemutatására, egyúttal fókuszáljuk a helyiek figyelmét saját örökségükre, hiszen minden közösség rendelkezik olyan örökséggel, amely megőrzésre érdemes.

kép leírása

Élő örökségeink alkotói pályázat

A pályázattal célunk az élő közösségi hagyományok, a szellemi kulturális örökség jelentőségének tudatosítása országos szinten. Iskolások rajzait, tárgyalkotásait gyűjtjük össze, amelyek a szellemi kulturális örökség elemeit dolgozzák fel. A díjazott alkotások helyi kiállításokon lesznek láthatóak.

A pályázati nyilatkozat itt érhető el >>>

Az adatkezelési nyilatkozat ide kattintva olvasható >>>

kép leírása

Képzések a tájházi szakszerű működéséhez és innovatív fejlesztéséhez

A magyarországi tájházak hálózatában jelenleg 624 intézményt tart számon az MTKI (Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága) adatbázisa, közülük 200 rendelkezik muzeális intézményi működési engedéllyel. Ezekhez határon túli magyar vonatkozású tájházként és néprajzi gyűjteményként további mintegy 430 intézmény csatlakozik, eltérő szakszerűségű kiállításokkal. A felnőttképzési akkreditációval rendelkező Szabadtéri néprajzi és tájházi képzés (60 óra), a Tájházi referensi képzés (60 óra) mellett a projekt keretében Tájházi kiállítások rendezése címmel 30 órás képzés létrehozása teszi lehetővé a szakszerű működtetés módszereinek megismerését, ahol a modern közönségfogadás, ismeretátadás és gyűjteménykezelés készségei is elsajátíthatók. Az új képzésekhez elektronikusan hozzáférhető tananyag is elérhetővé válik, valamint megjelennek a Tájházi TudásTár kiadványsorozat új kiadványai is (6-8. kötet).

  • Szabadtéri muzeológiai és tájházi szakági képzés

    A képzés célja olyan speciális ismeretek átadása, amely segít a mai változó múzeumi világban értéket közvetíteni, magas minőségű szakmai munkát végezni a jellemzően komplex feladatköröket ellátó szakmai munkatársaknak. A képzésben megszerzett modern, a mai trendeket ismertető tudásanyag hatással vannak a tervezett és megvalósítandó programokra, kiállításokra, a múzeumi szolgáltatásokra, indirekt módon a látogatók tanulási szokásaira, élményszerzésére, a múzeumi tartalomhoz való hozzáállására. A képzést elvégző tájházi munkatárs megismeri a tájházak szerepét a muzeális intézmények sorában, elsajátítja a múzeumi nyilvántartás szakszerű elkészítéséhez szükséges ismereteket és a tájházakhoz, szabadtéri gyűjteményekhez kapcsolódó alapvető műtárgyvédelmi, műtárgykezelési ismereteket. Megismeri a modern tájházi, szabadtéri muzeológiai interpretáció elméletét és gyakorlatát, a múzeumpedagógiai gyakorlatot, az intézményekhez kapcsolódó kommunikációs lehetőségeket és a helyi közösségekkel való kapcsolódós módjait is elsajátítja. A képzés elvégzését követően képesek lesznek átlátni a tájházakhoz kapcsolódó feladatokat, valamint szakszerűen tudják irányítani a rájuk bízott intézményt. A képzés tervezett megvalósítási időpontja: 2024. 03. 04-07. Szentendre és 2024. 04. 02-05. Szenna Bemeneti feltétel: érettségi, főiskola, egyetem.
  • Tájházi referensi képzés
    A képzés célja, hogy a referensek a rendszeres mentori tanácsadáshoz szükséges speciális ismereteket és a tájházvezetők munkájának segítéséhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati tudást elsajátítsák. A tájházak létrehozásához és működéséhez szakszerű ismereteket szerezzenek meg és képesek legyenek azokat továbbadni a fenntartók számára. Cél a korábban megszerzett ismeretek aktualizálása és a tájházakra jellemző sajátosságok megismerése. A referensek a képzés elvégzését követően szaktanácsadói tevékenységet képesek ellátni a tájházakban. A képzést elvégző múzeumi munkatárs feleleveníti, elsajátítja a múzeumi nyilvántartás szakszerű elkészítéséhez szükséges ismereteit és a tájházakhoz, szabadtéri gyűjteményekhez kapcsolódó alapvető műtárgyvédelmi, műtárgykezelési ismereteket. Megismeri a modern tájházi, szabadtéri muzeológiai interpretáció elméletét és gyakorlatát, a múzeumpedagógiai gyakorlatot, az intézményekhez kapcsolódó kommunikációs lehetőségeket és a helyi közösségekhez, civil szervezetekhez való kapcsolódós módjait is elsajátítja. A képzés elvégzését követően a referensek képesek lesznek ellátni a területükhöz tartozó tájházak és szabadtéri gyűjteményekhez kapcsolódó tanácsadó, konzulens szerepüket. A képzés tervezett megvalósítási időpontja: 2024. május e-learning, 2024. június Szentendre Bemeneti feltétel: főiskola, egyetem. Muzeális intézményben való munkaviszony vagy korábban ilyen intézményben szerzett min. 3 éves tapasztalat.
  • Tájházi kiállítások rendezése képzés
    A képzés célja, hogy olyan, a mai muzeológiában jellemző trendekkel ismertesse meg a résztvevőket, amelyek jó például szolgálnak és adaptálhatóak, vagy átalakítva a speciális tájházi környezetre beépíthetők a kiállításba. Célunk, hogy a tájházakban található enteriőrös kiállítások látogatóbaráttá, interaktívvá, szórakoztató váljanak a látogatók számára. A képzésen többek között a kiállítás létrehozásához szükséges szakmai háttérrel, az interpretációs lehetőségekkel, a kiállításhoz kapcsolódó kommunikációval. A képzés tervezett megvalósítási időpontjai, helyszínei: 1. alkalom: 2024. április 2. fele, Nyíregyháza 2. alkalom: 2024. szeptember-október, Kiskőrös Bemeneti feltétel: főiskola, egyetem
kép leírása

Digitalizálási mintaprojekt

A 200 muzeális intézményként működő tájházban több mint 1,5 millió leltározott műtárgyat őriznek az MTKI adatfelmérése alapján. A korábbi évtizedekben a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kezdeményezésére több mint 25 tájházban folyt digitalizálás, illetve a MúzeumDigitár szolgáltatásai is hozzájárultak további mintegy 20, főként német nemzetiségi tájházi gyűjtemény részleges, vagy teljes digitalizálásához. A közreadás azonban nem teljes körű, a Petőfi Kulturális Program keretében szeretnénk további tájházi gyűjteményeket online is elérhetővé tenni, amelyhez kiterjedt digitalizálási munkát végzünk a helyi intézményekkel.

kép leírása

Regionális múzeumi tudásátadás (workshop)

A program célja, hogy a hazai múzeumi és kulturális dolgozók szakmai ismereteket szerezzenek, valamint hálózatokat építsenek a kelet- és közép-európai régió más országaiban dolgozó kollégáiktól, múzeumi módszertani és oktatási központok képviselőitől. Ezen alkalmak segítik a hazai múzeumi munkatársakat a látogatóbarát és közösségi szemlélet elsajátításában, valamint határokon átívelő szakmai kapcsolatok és együttműködések előkészítésében. Különösen fontos, hogy a műhelygyakorlatok programja specifikusan az adott járásban dolgozó múzeumi és kulturális munkatársak számára dolgozzuk ki, helyben tartjuk meg a lokális igényeknek, és lehetőségeknek megfelelő meghívott nemzetközi szakértőkkel, a nyelvi akadályok elhárítása érdekében pedig tolmácsolás lehetőségét biztosítjuk.

kép leírása

Örökség workshop

A Petőfi Kulturális Program keretében negyven ismeretterjesztő előadást hallhatnak az érdeklődők az ország különböző pontjaink a szellemi kulturális örökségről. Megismerhetik a már UNESCO listán szereplő szellemi kulturális örökségelemeket, illetve saját térségükben élő közösségi tudás, gyakorlat, szokás, helyi hagyomány jelentőségére is reflektálhatnak. Célunk, hogy az örökségek mellett minden helyszínen az érintett közösségek és az egyének is aktív szereplővé váljanak, hiszen az általuk átélt személyes tapasztalatok inspirálhatják a résztvevőket saját hagyományuk megélésére, megőrzésére. Mindez további lehetőséget ad arra, hogy újabb élő örökség váljon a kiemelt kulturális értékké és kapjon akár nemzetközi elismerést is. Az ismeretterjesztő előadások során egy-egy meghívott szakértő bemutatja a témához kapcsolódó kultúrtörténeti hátteret és a szellemi kulturális örökségelemet, minden alkalommal egy örökségközösség bemutatására is sor kerül.

kép leírása

Közösségek Hete 2024

Az egész országot megmozgató rendezvénysorozat a közösségekben rejlő értékekre hívja fel a figyelmet. Kiemelt célja a közösségi kezdeményezések fókuszba helyezésével a közösségek megtartó erejének, a településeken élő különböző helyzetű és életkorú lakosok iránti felelősség, összefogás jó példáinak bemutatása. A Közösségek Hete arra is lehetőséget ad, hogy helyi szinten bemutatkozzanak a kulturális intézmények, múzeumok, könyvtárak, közművelődési intézmények közösségei, civil formális és informális szervezetek, amatőr művészeti csoportok, zenekarok, olvasókörök, múzeumi baráti körök, tanulócsoportok, önképző, hagyományőrző, nemzeti és nemzetiségi identitást erősítő közösségek, szabadidős sportegyesületek. A Közösségek Hetét az Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ az Országos Széchényi Könyvtárral és a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben rendezi meg, 2024-ben immár nyolcadik alkalommal.

kép leírása

Fotón a múlt vándorkiállítás

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteményeiben található fényképfelvételek körbehálózzák Magyarországot. Fotókiállításunk változatos épületeket mutat be a népi épített örökségből, különböző korokból és helyszínekről. A kiállítás fókuszában azonban az alföldi épített örökség áll. A kiállítást kiegészíti egy képernyő, amelyen mindig az adott település területén készített fotókból készült válogatás teszi helyileg is specifikussá a tárlatot, illetve a projekthez közösségi gyűjtés is társul, melyet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológusai végeznek a térségben. A kiállítás 2024. március–május során az alábbi településeken lesz megtekinthető: Mezőcsát, Fülöpszállás és Cegléd.

Demencia fókuszban, múzeum a jóllétért (workshop)

A workshop keretében múzeumi szakemberek, egészségügyi és szociális dolgozók, valamint a hozzátartozók megismerik a demencia legjellemzőbb tüneteit, megtapasztalhatják, hogy egy demens ember hogyan érzékeli a környezetét, tanácsot adunk a hatékony és pozitív kommunikáció fejlesztésére. Emellett bemutatjuk a Szabadtéri Néprajzi Múzeum speciális Demencia Programját és azokat a módszertani elemeket, melyek hozzájárulnak a demenciával élő emberek és közvetlen környezetük életminőségének javításához.

kép leírása

2000 Szentendre, Sztaravodai út 75.

latogato@skanzen.hu

Március 28. - november 1. 9:00-17:00

06 26/502-537

Fenntartó
Intézményeink
Projektjeink
Támogatóink
Ez az oldal Teljesítmény sütiket használ a jobb böngészési élmény biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elfogadja ezeket a sütiket.